VERSENYKIÍRÁS

A verseny célja:
Sok szempontból szükséges ma Magyarországon népszerűsíteni a zene, a zenélés gondolatát. A zenélés, zenetanulás hasznosságát az emberek alakítására, különösen a gyermek és ifjúság kori zeneoktatásnak a személyiségfejlődésre, az oktatás egyéb területeire is kifejtett hatását számos magyar és nemzetközi kutatás és tanulmány támasztja alá.

A mai középiskolás korú diákok kb. 10% tanul vagy játszik valamilyen hangszeren. Ez az arány lényegesen alacsonyabb az európai átlagnál, de az is elmarad az Egyesült Államokbeli 50%-os aránytól. Tudományos tényként kezeli a szakmai közvélemény, hogy a zenét tanuló, az aktívan zenélő tanulók más tárgyak tanulása során is az átlagosnál jobb eredményekkel rendelkeznek.

A mai gazdasági viszonyok közepette egyformán érdeke a magyar zeneoktatásnak és a Hanosz-ba tömörült, hangszerek kereskedelmében érdekelt gazdasági vállalkozásoknak, hogy összefogva népszerűsítsék a zenélést.

A hagyományos zeneiskolák népszerűsége, az ott oktatott hangszerek köre és a növendékek létszáma egyaránt csökkent az elmúlt években. Ez alól csak az agglomerációs zeneiskolák képeznek – egyéb okok miatt – kivételt. Bár a zeneiskolák fő feladata a művészeti alapoktatás, melynek lényeges célkitűzése a tehetségek zenei pályára orientálása, tevékenységüket mégsem korlátozhatják elitképzésre.

A hangszeripari országos szövetség, a HANOSZ tagjai érdekeltek saját jelenlegi és jövőbeni piacuk építésében és fejlesztésében. A mai növendékek és jövőbeni zenélő felnőttek egyaránt bővülő értékesítési lehetőséghez juttatják a szervezet tagjait.

A világgazdasági krízis itthon is továbbélezi a társadalmi feszültségeket, így azok a tevékenységek, melyek értelmes ügyek érdekében képesek tömegeket mozgósítani nem politikai célú közös tevékenységre, kifejezetten kívánatosnak, közérdekűnek tekintendőek.

A társadalmi, közösségi kapcsolatokat építi és erősíti miden olyan esemény, ami emberek csoportjait közös felkészülés és előadás során közös munkára készteti. Ezek a csoportok lehetnek iskolaiak, munkahelyiek, lakóhelyiek, szakmaiak; a lényeg a jó célok érdekében, jól megfogalmazott, összefogással könnyen teljesíthető feladatok megoldásában van.

Helyszín: Magyarország bármely általános és középiskolája.
Időpont: 2009. május 25. (hétfő) 11.00. órai kezdéssel.
Program: Máté Péter és S Nagy István szerzeménye - Zene nélkül mit érek én?
Az iskolák, ezt a dalt adhatják elő az adott májusi hétfőn, feldogozva, vagy változtatások nélkül.

Nevezési feltételek:
Nevezhetnek: Magyarország bármely általános és középiskolája, annak énekkara, zenekara, egy osztálya, vagy az iskola osztályaiból alakított csoport. Egyetlen produkcióban léphetnek fel! (több csoportban, senki sem szerepelhet!)
Nevezési díj: A nevezés díjtalan.
Létszám:  zenekari produkciók esetében minimum 4 fő, énekkarok esetében 12 fő és a fölötti csoportok.
Időtartam: maximum 6 perc,
A verseny műfaja: A fent meghatározott dal eredetije, vagy zenei feldolgozása. (a dal szövegét, jellegzetes dallamát megváltoztatni nem lehet!) Stílusoktól és irányzatoktól függetlenül.
Feltétel: A műsorszám általános értelemben hordozzon művészi értéket.
Megjegyzés: A műfaji alkategóriák nem elkülönítve lesznek értékelve!
A nevezés módja: Az előadásról készített videofelvétel beküldésével.
(Cím: Hangszeresek Országos Szövetsége 1132 Budapest, Visegrádi u. 32-34. Fsz./1.)
Beküldési és feltöltési határidő: 2009. május 31.
Beküldhető adathordozó: Mini DV kazetta, CD, vagy DVD lemezek.
Feltöltés és szavazás: A http://www.youtube.com/ oldalra feltöltött videó URL címét kell elküldeni a hanosz@chello.hu e-mail címre. A videó ekkor megjelenik a www.hangfoglalasonline.hu oldal Hangfoglaló Hétfő menüpontjában, ahol 2009 június 1-12. között lehet rá szavazatokat leadni. (Amennyiben valaki nincs tisztában a videó megosztó oldalra való feltöltés menetével, úgy a videót a szervezők is feltöltik. Ebben az esetben kérjük vegyék fel a kapcsolatot a lenti elérhetőségeken a szervezőkkel.)
Regisztrációs határidő: 2009. május 25-31.
A beküldéssel illetve a feltöltéssel egy időben az alábbi adatok megadásával, vagy a fenti postacímre, vagy a hanosz@chello.hu e-mail címre.

A résztvevő intézmény megnevezése:
Cím:
Telefon:
E-mail:
Web.:
Képviselő neve, elérhetőségei:


Értékelés: A közönség szavazatai alapján a legjobb öt előadás kerül a zsűri elé. Szavazni a www.hangfoglalasonline.hu oldalon lehet az egyes előadásokra. Szavazni lehet 2009 június 1-12.

Eredményhirdetés: 2009. június 15.

A zsűri: 4 tapasztalt, hozzáértő szakmai zsűritag értékeli (pontozza) az előadásokat.
Ásztai Katalin (MZMSZ), Benkő László, Lukács László, Andrásik Remo (HANOSZ)

Díjazás: A legjobbnak ítélt előadás 1.000.000Ft.- értékű hangszer, hangtechnikai eszköz felszerelést nyer, továbbá fellépési lehetőséget az október 2-4. megrendezésre kerülő Hangfoglalás kiállításon.

Budapest, 2009. április 02.


További információ:
Andrásik Remo
06/1-330-9991
06/30551-0521
hanosz@chello.hu

 


»» összes hír 2009.04.30


Impresszum  ::  Jogi nyilatkozat

Copyright © Roland East Europe Kft. 2008. Minden jog fenntartva.